Sophie egy kedves hosszú barna hajú lány aki az apja kalapboltjában dolgozik szorgalmasan. Míg munkatársai vidáman szórakoznak, ő befejezi a kalapot, amit elkezdett sose végzett fél munkát. Mikor végzett a munkájával és elpakolt, el akar menni nővéréhez Lettie-hez aki egy vendéglőben dolgozik.Lettie a féltestvére. Útközben két katona állja az útját és nem engedik tovább, inni hívják Sophie-t ő azonban hevesen ellenkezik.Howl varázsló ekkor hirtelen mellette terem bár a lány nem tudja ki, úgy tesz mintha a szerelmese lenne elvezeti varázs erejével a két katonát majd a levegőbe emeli Sophie-t megmentve az őket üldözö Puszták Boszorkánya szolgáitól , s elröpíti Lettie vendéglőjébe.



 Ott Sophie mesélt Lettie-nek a titokzatos idegenről aki megmentette és közben még figyelemreméltóan kedves is volt vele, Lettie nek van egy tippje és erre alapozva figyelmezteti, hogy ne kerüljön Howl varázsló közelébe.Sophie most hallott először Holw varázslóról de nem különösebben izgatja fel magát ugyanis nem tartja szépnek magát és a pletyka szerint Holw varázsló csak a szép lányok szívét rabolja el. Mikor hazamegy, a Puszták Boszorkánya fogadja, aki féltékenységből sértegeti Sophie-t is és a  kalapboltját is. A lány ki akarja dobni, aztán megretten, mikor megtudja, hogy a középkorú nő egy kegyetlen boszorkány, de már nincs kiút. A Puszták Boszorkánya 90 éves vénasszonnyá változtatja. Sophie ezek után  úgy dönt, így semmiképp nem marad a boltban, hanem elmegy otthonról. A faluban élő parasztok segítségével eljut a Hangafüves Pusztába. Ott egy kisebb pihenő közben látja meg a bokorba szorult Répafejet, a madárijesztőt. Segít neki, aki cserébe ad neki egy sétapálcát, s elvezeti a Vándorló palotához, ahol menedékre talál. Igen ám, de az Howl birtokában van. Mikor Sophie belép, egy lelket se talál, csak egy kis lángot, ami a kandallóban ég. Ő Calcifer, a Tűzdémon. Sophie egyezséget köt vele: kideríti, hogy gazdája miért bánik vele rabszolgaként, s cserébe a démon majd visszaváltoztatja öregasszonyból lánnyá. Reggel, mikor felébred találkozik Marklal, Howl tanoncával. Érkeznek vevők is különböző varázsírásokért, varázsszerekért. Markl, hogy megtévessze őket, öreggé változtatja magát. Amíg vásárlók vannak náluk, Sophie súlyos bűnt követ el: hazudik. Markl figyelmezteti, hogy ilyet ne tegyen, mert az nagy bajt hozhat rájuk. Nekiállnak reggelit készíteni. A boszorkánytanonc elmondja, hogy a Tűzdémon csak a gazdájának engedelmeskedik, ennek ellenére Sophie-nak sikerül rávennie egy kis szalonnasütésre. Ekkor megérkezik Howl, s nyomban kézbe veszi az irányítást. Markl hiába faggatja, hogy hol volt, ő nem mond semmit, hanem megreggelizik Sophie közli vele hogy házvezető nő lesz ott és ezek után parancsot ad Calcifernek, hogy melegítsen fürdővizet, s tolja arrébb a Palotát. Sophie pedig nekilát a Kastély takarításához.

Közben majdnem megöli Calcifert. A távozó Howl elmagyarázza neki, hogy nem szabad ilyen durván bánnia Calciferrel, mert ha őt megöli, Howl-nak is vége. Aztán eltűnik. Miközben Sophie takarít, visszatér az ereje. Mikor végeztek, Marklal zsúrt rendeznek kint, s viszontlátják Répafejet. Howl estére fáradtan s gondterhelten hazaérkezik, de reggelre megint eltűnik. Sophie Marklal vásárolni megy a piacra. Közben egy régi vágya teljesült be, mert testközelből láthatta a tengert. Krumplit és halat vásárolnak, amit a varázslótanonc ki nem állhat. Ám bombáznak, s a vásár hamar véget ér. Sophie felfedezi a Puszták Boszorkánya szolgáját a nép között, s menekülni kezdenek. Addigra Howl is hazaér. A boszorkánymester varázsszereit Sophie véletlenül megcserélte, s a sampon feketévé változtatta Howl szőke haját. A varázsló kiborul, s nyálkás varázslatot vet be, amit Sophie kénytelen feltörölni, a varázslót pedig megint megfürdetik. Howl a halálos varázslat után alig tér magához, akkor mondja el Sophie-nak, hogy Suliman varázslónő rég hívatta, mert beszólítják a háború miatt a mágusokat, varázslókat. Ugyanakkor a Puszták Boszorkánya azért üldözi Howlt, mert egykor a varázsló visszautasította. Howl nem akar harcolni, ezért megkéri Sophie-t, hogy menjen el ő. Így hát Sophie egyedül megy a Kingsbury királyi családhoz, hogy Howl anyukája szerepében elmagyarázza Sulimann varázslónak a történteket. Útközben találkozik a Puszták Boszorkányával, s Hinn kutyával. Együtt kell megmászniuk egy hatalmas lépcsősort, közben kibékül a Puszták Boszorkányával. Szükség is van az összetartásra. Suliman lakosztályába Hinnel megy be. Madame Suliman tehetetlen öregasszonnyá változtatja a Boszorkányt, Sophie minden tiltakozása ellenére is. A kevély varázslónő Howl- t gonosznak és kegyetlennek tartja, Sophie megunja Suliman varázslónő siránkozását, s visszabeszél. Közben Howl a király képében megmenti Sophie-t, a Puszták Boszorkányát és a többieket Suliman varázslónőtől. Ezek után Howl újra eltűnik. Ekkorra Sophie már szerelmes a boszorkánymesterbe. Hazaviszi a palotába a Puszták Boszorkányát és Hinnt és róluk is gondoskodik. Másnap Howl újra megjelenik és kijelenti, hogy átvarázsolja a palotát másmilyenre. Calcifer segítségével kellemes otthonná változtatja a pöffeszkedő palotát.Sophie-nek mutat egy csodás rétet és egy meghitt kis házat, amit egy vén boszorkánymester- nagybátyja hagyott rá, halála előtt és ami ezentúl Sophie-é lesz. Suliman mérgelődik Howl-ék ellenállása miatt, ezért elküldi Honey-t, Sophie mostohaanyját, derítse ki, hol tartózkodnak. Repülő szörnyetegeket küld ellenük és a Palotának menekülnie kell. Sophie látomást kap, hogy Howl szenved, ezért a ház népével együtt elhagyja a Palotát, ami Calcifer nélkül összeomlik. Sophie kétségbeesik mert a boszorka rájött hogy Calcifernél van Holw szíve és gyorsan megfogta mert magának akarta de így a boszorka el égett volta ezért Shopie önkéntelenül leöntötte vízzel,de evvel akár meg is ölheti Holw-t öszeomlik a palota fele és Shopie a szakadékba zuhan ahol sírva fakad zokog hogy Calcifer halálával Howlnak is vége. De a gyűrű amit még Holw adott neki megmutat neki egy kaput amin keresztül eljut Howl gyermekkorába, ahol megtudja, hogyan találkozik Calcifel és Holw és itt rájön Sophie hogyan tud segíteni Holwnak.


Hinnel útra kel, s megkeresi Howlt. Azon a helyen ahol lezuhant találja meg, ahol Howl katatón állapotban gubbaszt. Sophie megkéri, vigye a Vándorló Palota romjai közé. A Palota romjaiban Répafej, a Puszták Boszorkánya, s Markl várja Howlt, Hinnt, és Sophie-t. Kiderül, hogy mikor Calcifer eloltódott egy kis kék láng még megmaradt, s most a Boszorka szeretete gyógyítja. Sophie és Howl megérkezik a romokba leszállnak és Sophie elkéri a boszorkától Calcifert akivel megbeszéli hogy adja vissza Holw szívét és hogy Calcifernek ne essen baja segít neki sikerült is Holwnak újra vissza kapta a szívét és Calcifer szabad volt , de a Palota romjai siklani kezdenek ugyanis  Calcifer ígymár nem volt képes tartani, s egy szakadékba zuhannak. Ám Répafej megmenti a zuhanó társaságot, de a karója eltörik. Sophie hálából megcsókolja, s Répafej visszakapja eredeti hercegi alakját. Ugyanis átok ült rajta, ő a szomszédos ország hercege, csak valaki bolond madárijesztővé változtatta és Sophie megmentette a csókjával. Sophie visszaváltozik, megtörik az átok. Suliman kénytelen megbékélni, s belátni, hogy a háború az eltűnt herceg miatti háború jogi tévedésnek bizonyult. Sophie-ék pedig visszaköltöznek az újraépült palotába, s boldogan élnek : ) Sophie és Holw szerelemben…

 


 



 


Készíts ingyenes honlapot Webnode